Somfai Balázs megjegyzései a Szélesvíz 2023-as számainak írásaihoz (húsz levélváltásból szerkesztve, melyek a lapszámok készítése során jöttek-mentek köztünk – Mátyus Aliz főszerkesztő)
- évfolyamát ünnepli a Szélesvíz – Somfai Balázs szerkesztés közben fogant széljegyzeteiből:
- tavaszi szám: EGY SAJÁTOSAN SOMFAI BALÁZSOS MEGJEGYZÉS: Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a lap ezennel a tizedik évfolyamába lép, azzal együtt, hogy a legelső lapszám 2014. október 2-án jött ki, ill. aznap volt az ünnepélyes bemutatója. Nem baj, ez így is jó, legföljebb jövő ősszel, az első szám decenniumán újból ünnepelhetünk majd.
A Kalla Zsuzsa-féle írást nagy figyelemmel és érdeklődéssel vettem át. Sokat tanultam belőle.
Pátkay Tünde különös és számomra elképesztő szótani gazdagsággal megírt, nyilván főleg diákoknak szánt művét nagy tanulságokat nyerve olvastam.
Uracs Marianna diplomamunkája jelentős művelődéstörténeti alkotás, városi és megyei szinten is, amely ritkán adódó bepillantást enged egy alkotó férfiú szellemiségébe, mindennapjaiba, kortársi és pályatársi kapcsolataiba. Azt hiszem, a Szélesvízben közzétett írásműsorozatok legértékesebbjeinek egyike.
Méry Edina műve valóságos módszertani alkotás, tanulhatunk belőle, még nevezéktant is.
Örömmel fedeztem fel Áldozó Tamás írásában az öreg Alexayt, aki valóban, sokszor volt látható papírgyűjtő tróglijával, még diákkoromban is, sőt, levéltárosként még fel is kerestem egyszer. Lám, eszerint mégiscsak a „régi pápaiak” közé számíthatom magamat, ha ilyen megnevezetlen szereplőket is azonosítani tudok…
Turchányi Tamás, az egykori óvodástárs, ill. szomszédgyerek monológja remek olvasnivalónak bizonyult, külön örültem a számomra új malomsoki helyneveknek (Szúnyog utca, Átjáró)!
- őszi szám:
Kedves Aliz! Előszódat megkaptam és nyomban elolvastam. Azt hiszem, a bevált hangvétellel írtad, kedvet adva az olvasónak a lapszám forgatásához.
ÜNNEPLŐ VÁROS
Városháza – a városházi tervrajzok közelebbi históriája külön történetté érhetett volna, ha többet ki lehetett volna deríteni a lebontott épület padlásszögletében évtizedeken át rejtőzködő tervrajzok sorsáról. Nagy szerencse, hogy a lényeget értő emberek közvetítésével megfelelő helyre jutottak!
Petőfi — 200. Mind a három cikket nagyon jónak találtam. Vörös I. és Érfalvy L. írásait fokozatosan értettem meg, Margócsyét azonnal. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy Margócsy Pista előadása az ő sajátos, „mohegócsis” hangján szólt a fülemben. Szinte élvezettel „hallgattam” a szövegét.
Margócsy: Jelenkor. Véleményem itt is ugyanaz, mint legutóbb. Margócsy tanár úr szakszerűen, de egyben az őt megérteni hajlandó kívülállók számára is érthetően fejti ki nézeteit. Engemet is meggyőzött. Jó dolog azért látni, hogy az irodalomra is vonatkozik az, mint ami a történetírásra és általában sok minden másra: időnként meg kell rázni a dolgokat, kételkedni bennük, újból megvizsgálni a tárgyat, újra megfogalmazni az ‘ítéleteket’, hogy közelebb jussunk az igazsághoz, ha lehet. Meggyőző erejének bizonyítéka, hogy az olyan, szabályelhagyó megoldásokat, mint a költészet-fajta, újdonság-igény, reklám-effektus kötőjeles írásmódja, sem érezzük hibásnak vagy modorosnak. És mindössze egyetlen szónál (oximoron) szorultam az Idegen szavak szótárára.
Pátkai Tünde: Tárgyszerű, tanáros, mégis, jól olvasható írás.
Kocsis Zoltánné: Adásztevel nevének ma ismert első okleveles előfordulását Adásztevel „megalapítása” helyett „névadó” ünnepnek nevezni szerintem jól hangzó, szerencsés ötlet. A szöveget lényegre törő, összefogott beszédnek találom.
A 130 éve alapított Jókai Kört köszöntő szöveg többszerzős mű, annak minden örömével és bánatával együtt. De ha jól értem, mint elhangzott beszéd végül is az egyesület történetének számbavételét szolgálja, tele adatszerűségekkel.
Szabó Rita így zárja írását: (az Öreghegy) „híd a múlt és a jelen között.” Szerintem épp úgy híd a város történetének egy kis szelete és egy életképes emberi társaság alkotásai közt is. Szabó Rita valóságos krónikaírói teljesítményt nyújt, amely krónikából sok mindent megtudhatunk.
A Müller Anitával folytatott beszélgetés a családi eredetű visszaemlékezéstől a szónoki beszédig ível, és mindenképpen növeli az olvasó tudását a Vadvirágról és a pápai néptáncmozgalomról… Áldozó Tamás megint megvillantotta áttekintő készségét és szépírói tollát. Azt gondolom, nem csak nekem tetszik, ahogy ír.
Egy levéltárbeli délutáni műszak és a csütörtökön esedékes énekkari próba között elolvastam Somogyi Zoltán írását. Ez is valamilyen krónikaféle, bár lehetne hosszabb is, de végül így is illeszkedik pl. a Hagyományok Hegyéről szóló cikkhez. Ami a közönséges emberekben talán felmerül, hogy vajon mi lehet a gyűjtés indítéka és a célja, a tartalma. Egyfajta vadászat, trófeagyűjtés a postabélyegek körében (azokból kiindulva), illetve a témák, a kiadás alkalma, a kivitel, a művészi érték, adott esetben a politikum milyensége, a sorozatok sokféleségének megismerése, az így megszerezhető tudás gyarapítása stb.stb. Somogyi úr különben jeles polgára a városnak, a Tapolca-patak, -forrásvidék és -tanösvény tárgyú értéktári tételt ő terjesztette be (együttműködtem vele) a helyi értéktárba.
Ács Anna köszöntője: megint egy saját hangvételű írás, szép szavaival, jellegzetes gondolatfűzésével! Most végre megvilágosodott előttem: alighanem az igék használatával kelti hatását a szerző. Anna írása kapcsán különben feltétlenül szeretném megemlíteni, hogy most vasárnap szülőhelyén, Noszlopon ő volt a falunap ünnepeltje, és a polgármesteri köszöntés után ünnepélyesen bemutatták az ő 70. szülinapjára kiadott kötetet is. Tölgyesi Jóska beszélgetett vele egy jóízű dialógus keretében. Tölgyesi Jóska tanár úr a maga 83 évével, szerkesztői (és pénzszerzői) gyakorlatával valóságos áldás a honismereti mozgalomra Veszprém megyében. Most már jóideje szervezi és szerkeszti arra érdemesnek találtak köszöntő köteteit, általában évente egyet-egyet. Leginkább az ünnepelt pályatársainak írásait összegyűjtve. Ezt a kötetet is ő szerkesztette, többek közt magam is írtam bele.
Drága Éva néniről és gyűjteményeiről végre egy tartalmas és tanulságos összefoglaló.
Kerekes Karcsi: egészen más hangvétel, igazi papos nyelvezet. Mégsem idegen, mert illik a mondandóhoz… Zavarba ejtő. hogy melyik is a szülővárosa. Az itteni szöveg alapján mintha nem Pápa lenne az, viszont az interneten az olvasható, hogy ő pápai.
Áldozó Tamás írásából most is kitűnik elemi kifejező készsége. Margócsy tanár úr után főleg nem mernék avatatlanul stilisztikai elemzésbe bonyolódni, de valahogy jól esik olvasni ezeket a lágy mondatokat.
Pegazus Színházzal fesztivál Veszprémben, Európa kulturális fővárosában:
Závogyán Magdolna mondanivalója és írása rendben, nagyon is rendben.
Sarkadiék bűvös-bábos fesztiválról írottai jól, képszerűen mutatják be, amit bemutatni akarnak.
Cikked életszerű szövege alkalmasan folytatja a bábos fesztiválról szóló ismertetőt.
A többszerzős beszámoló a szerzők különböző hangvételével együtt is élményszerű olvasmányt jelentett nekem.
Uracs Marianna értő összegezése méltóképpen foglalja össze a Szélesvíz fesztiváli fejezetét.
Szelestey Bianka-féle írás tkp. beszámoló. Bárki írta, érti a dolgát.
Buti Nóra, a kakukkfióka írásáról. Éretten, felnőtt módra beszél, jól esik hallani, amit mond.
Brenner Bogi: ő is folyékonyan ír, szépen ölti össze gondolatait, mondatait. Kicsit belelátunk a szerző lelkébe. Hogy fiatalka létére ennyi bepillantást is enged, megtiszteltetés az olvasó számára.
Csetey Liza: félelmetes ez a medvekaland! De amilyen meseszerűen indul, olyan váratlanul vesz éles fordulót az eset, és olyan hirtelen szakad meg a történet! Hatásosan bánik a tollával a szerző. Az olvasóban meg munkál a kérdés: mi történhetett ezután a lányokkal, a lovakkal és mi lett a mackóval? Tehát várjuk a folytatást.
Azt hiszem, érdemes foglalkozni a kis szerzőkkel; ha lesz kitartásuk és szorgalmuk továbbra is, csak nyerhet velük az olvasók társadalma. Ezzel a magvas gondolattal zárom rövid soraimat.
Borítók: Nagyon jó, szinte kézzel fogható a borító külseje ezzel a plasztikus pincesorral! Gondolom, a belső címlap verzóján ott lesz, hogy pontosabban mit ábrázol a kép, sajnos, magam nem tudom még azonosítani. Valamelyik járásbeli pincesorra tippelek.
A belső borító képei kitűnőek lesznek, megtiszteltetés ez a 200 éves évforduló szempontjából, hogy ilyen rangos helyre kerültek. Kérem még egyszer azért, hogy a főhomlokzati nézet kerüljön fölülre és a hosszmetszet alulra, így megnyugtatóbb és így „tervrajzszerűbb” a sorrend.
Úgy érzem, nagyon figyelemre méltó Szélesvizünk lesz. Szurkolok a hátralevő teendők sikeréért!