Indulás – az ötlet: A Pápai Kaszinó annak az elképzelésnek adott formát, amely már régóta érlelődött bennünk: ebben a gazdag hagyományú, kultúrájú városban és térségében olyan emberek aktív közösségét megteremteni, akik valamely területen jól működnek, tele vannak tettvággyal, elképzelésekkel. Szerettünk volna minél több ilyen embert és munkáját, gondolatait megismerni, velük közösen műhelyeket, kisebb közösségeket formálni, […]
Author: Horváth Adrián
Kiss Albertné: Vidám búcsú a téltől
Kiss Albertné írása számol be a Naplóban arról a télűzésről, amelyen a Társaság pápai tagjai közül négyen részt vettek – a város és környező falvak közötti kapcsolaterősítés érdekében és saját mulatságukra. Hetedszer rendezte meg a két szomszédos falu hagyományos télűző mulatságát. Az egész napos színes programokra a helyieken kívül távolabbi települések lakói is jöttek szép számban. […]
Gulyás Anna beszámolója a PMtT – budapesti tagozat találkozójáról
2016 végén ismét találkoztak a Pápai Művelődéstörténeti Társaság budapesti tagozatának tagjai. Meghallgatták Mátyus Aliz főszerkesztő beszámolóját a Társaság pápai összejöveteléről, a Szélesvíz következő számának tervezetéről és arról az elképzelésről, hogy legyen Pápán (is) népfőiskola. Többen megjegyezték, hogy a konkrét programok ismeretében szívesen hozzájárulnak a saját tudásukkal, tapasztalatukkal a majdan megvalósuló tervekhez. Az ezt követő beszélgetés […]
A teljesség megfestésének szándékával – Heitler László emlékkiállítás a Magyar Kultúra Napján
A teljesség megfestésének szándékából elindulva ment képein az évek múlásával a részletek felé. Évtizedek alatt jutott el oda, hogy a jelenségeket, az élet és a létezés végleges részleteit megfesse, megfogalmazza – mondta méltatásában Praznovszky Mihály irodalomtörténész tegnap este a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előterében berendezett Heitler László emlékkiállítás megnyitóján. A képzőművészeti tárlat […]
Hubert Ildikó: Az Acta Papensia 2016, XVI. évf., 3-4-es számának olvasgatása közben
Mindig is örömmel forgattam az Acta Papensia számait, s ha elolvastam az éppen adott folyóiratpéldányt, általában hagytam magamnak időt a tűnődésre is. Azt biztosan állíthatom, hogy a szerkesztő gárda, a tudományos munkatársak, és a feltárandó anyag olyan szakirodalmat hoz minden egyes számmal létre, ami a magas minőséget képviseli. Ám a folyóirat, talán legfőbb érdeme a […]
Kezdődik a nagyböjt – Hogy érinti ez a hívőket?
Pápa – Idén február 28-án van húshagyókedd, a farsangi időszak utolsó napja; egy nappal később, hamvazószerdával pedig kezdetét veszi a nagyböjt, amely a liturgiában, a fogyasztásban, s jobb esetben a lelkekben is tisztulással jár. A nagyböjt a keresztények legnagyobb, mozgó ünnepéhez, a húsvéthoz kapcsolódó, negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak. Jézus Krisztus gyakorlatára eredeztethető, amikor is […]
- Publikációk
- ...
Galánfi Ede: „Elindultam szép hazámbul” – Emlékezés Bartók Bélára – pápai hangversenyének 80. évfordulóján
A magyar nyelv egyedisége és elszigeteltsége miatt nehezen tudta valódi értékén a többi nép elé tárni irodalmunk, költészetünk kincseit. A zenei hangokba foglalt életérzés, gondolat bármely nyelven értő ember számára érzékelhetővé válhat. Így érthető, hogy nemzeti kultúránk világsikerét a 19. század legjelentősebb romantikus zeneszerzője és zongoraművésze Liszt Ferenc, valamint a 20. században Bartók Béla tudományos […]
Tükörcserepek
KÖNYVISMERTETŐ a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma újraindulásának 25. évfordulójára készült rendhagyó évkönyvről „Mindeddig megsegített bennünket az Úr” TÜKÖRCSEREPEK A tükör jó fényvisszaverő képességgel bíró felület, ami elég sima ahhoz, hogy a visszavert fénysugarakból kép keletkezzen. A tükörcserepek ennek a képnek már csak kisebb-nagyobb, részleteiben is töredezett mását képesek visszaadni. Ezért kapta a Pápai Református Kollégium […]
Leköszönt a pápai művelődéstörténeti társaság elnöke
Pápa – Megsokasodott szakmai teendői, időhiány miatt lemondott a Pápai Művelődéstörténeti Társaság elnöki posztjáról Horváth Adrián, a közismert karnagy. A társaság élére márciusban választanak új vezetőt. A Pápai Művelődéstörténeti Társaság múlt csütörtökön tartotta éves közgyűlését a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előadótermében. Az összejövetelen Horváth Adrián elnök bejelentette lemondását, utódjáról márciusban tisztújító közgyűlésen […]
Kaszinó az utazás körül
Pápa – A 2016 őszétől életre keltett kaszinó negyedik alkalmának vendége volt Áldozó Tamás polgármester is, aki csíksomlyói zarándokúti élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Az utazás volt a témája a Pápa Művelődéstörténeti Társaság által életre hívott kaszinó idei első összejövetelének, amelyet csütörtökön a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) klubtermében tartottak. A megjelentek körben […]
