Pápa – Kétévente rendezik meg a Bartók Béla Zeneiskolában a megyei csellótalálkozót, aminek idén már hatodik alkalommal volt házigazdája a pápai zeneoktatási intézmény. Ezúttal Veszprémből, Tapolcáról, Balatonfüredről, Balatoncsicsóról és Pápáról érkeztek tehetséges diákok, hogy bemutassák tudásukat hangszerükön. – A megyei csellótalálkozó az első néhány évben még verseny volt. Két évvel ezelőtt azonban versenyről csellótalálkozóvá változtattuk […]
Author: Horváth Adrián
Hanauer püspök emlékezete
Pápa városa sok híres szülöttel, tudását itt gyarapítóval, innen induló ifjúval büszkélkedhet. Bizony, hosszú a sor, azonban közülük sokan vannak olyanok, akiket az utóbbi időkben kevésbé emlegettek, így aztán a maiak közül többen nem is hallottak róluk. Talán ilyen az idén 75 esztendeje elhunyt Hanauer Árpád István is. A pápai Hanauer Béla vaskereskedő (aki Kossuth […]
A helyi hősökért
Noszlop – A faluházban összesereglett ünneplők közül sokan kimeneteltek a temetőbe is a háborús hősök emlékművének megkoszorúzására – tájékoztatta lapunkat Magyar Istvánné könyvtáros. Hosszú évek óta megemlékeznek a helyi háborús hősökről, az idei rendezvény Czepek Bélánénak és szervezőtársainak köszönhető. – Falunk három felekezete képviseletében ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a megemlékezés. Vallási elöljáróink bibliai példázatokon keresztül […]
Kiszebábot égettek, rigmusokat kiabáltak Lókúton
A tavasz eljöveteléhez kapcsolódó népszokást elevenítettek fel a kis bakonyi falu óvodájában, télűző kiszebábot égettek. Szí-Keserű Zsuzsanna és Petrovics Anett óvónők irányításával az apróságok beszélgettek arról, hogy e régi hagyomány szerint a kiszebáb elégetése megszabadítja az embereket minden bajtól és jelképesen ezzel közelítjük a tavasz eljövetelét. Szöllőskei Hanga már a szüleitől előzőleg hallott a jeles […]
Újjáépítenék a rendet
Pápa – A történelem viharos évszázadai során hol megerősödött, hol meggyötört Domonkos-rend 1989 óta próbál újjászerveződni hazánkban. Ma három rendháza működik: Sopronban, Debrecenben, valamint Szentendrén. A 800 éves Domonkos-rend Magyarországon címmel szervezett kiállítást és előadást a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjteménnyel közösen a bibliotéka előadótermében. A tárlatot Hermann István könyvtárigazgató […]
Lackovits Emőkét köszöntötték
Az Acta Papensia tudományos folyóirat egyes számaiban külön köszöntik kerek évfordulós munkatársaikat, Nádasdy Lajos könyvtáros, Köntös László gyűjteményi igazgató, és Hudi József főszerkesztő után a neves néprajzkutató a negyedik a sorban. Megjelent az Acta Papensia legújabb száma, melyben S. Lackovits Emőke néprajzkutatót, nyugalmazott múzeumi főtanácsost köszöntik 70. születésnapja alkalmából. A tudományos folyóirat aktuális számát hétfő […]
- Helytörténet
- ...
Díszvendégként a megyebálon – Ízelítőt nyújtanak Pápa értékeiből, közösségi életéből és turisztikájából
Nagy megtiszteltetés, hogy Pápa díszvendége lehet a megyebálnak, melyen a turisztika, a város, valamint a közösség egyaránt megmutatható, és a programokon keresztül látszik, hogy vannak olyan kulturális és közművelődési területen működő csoportjaink, amik megyei szintű bemutatásra is érdemesek. Így fogalmazott Unger Tamás, Pápa alpolgármestere a Naplónak nyilatkozva a február 18-án, szombaton 19 órától rendezendő megyebál […]
Laskovics Márió: Kaszinó az 1956-os forradalom jegyében
A reformkorból ismert kaszinó mai, társadalmilag megfelelő változatát próbálja 2016-ban újjáéleszteni a Pápai Művelődéstörténeti Társaság. Legutóbbi összejövetelükön egy írásos anyag létrejötte céljából rögzítették a tagok ’56-os visszaemlékezéseit. A Pápai Művelődéstörténeti Társaság (PMTT) ’56-os kaszinót szervezett november 3-án, csütörtök este a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban (JMSZK). Az összejövetelen Kocsis Gyula, az 1956-os forradalom és […]
Ilyen egy festőrestaurátor élete
Másodközlés (forrás: https://veol.hu) A restaurátor- szakmáról, pápai és evangélikus gyökereiről beszélgettünk Heitler András festőrestaurátorral, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezetőjével. Heitler András Pápán született, a Petőfi Sándor Gimnáziumban érettségizett, mint mondta, az iskola biztos alapokat adott számára. Édesapja, Heitler László rajztanár, festő, művészeti író volt. Máig meglévő tartalékot, támaszt jelent, hogy gyerekkora óta látta, édesapja miként […]
- Helytörténet
- ...
Vathy Zsuzsa: Azt írtam, amit láttam
Ha könyvet keresek, inkább elmegyek a könyvtárba, ott könnyebben megtalálom – állapítja meg Vathy Zsuzsa, miközben egy régebbi novelláskötetét keresgéli a belvárosi polgári lakás számtalan könyvespolcainak egyikén. Az előszobában, nem véletlenül, a papírok tetejére éppen egy olyan újság került, amelyiknek a címlapján a férje, Lázár Ervin mosolyog mikrofonnal a kezében. Szándékosan tettem ide, mondja Vathy […]
