Irodalmi és történelmi barangolás – A pápai Evangélikus Általános Iskola diákjai négy napot tölthettek Erdélyben

A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola huszonkét hetedikes diákja három kísérővel pályázati támogatással töltött négy napot Erdélyben május végén. Az első napon a nagyváradi Szacsvay Imre Általános iskola diákjaival találkoztak, illetve a városnézés során felkeresték az Ady-emlékhelyeket is. Az éjszakát Nagyszalontán, a dévai Szent Ferenc Alapítvány Béke királynője Gyermekvédelmi Központjában töltötték. A közös vacsora, ismerkedés, […]

Imádkozzál és dolgozzál! – Megáldották a Szent Benedek-szobrot

A jövőre hetven éves fennállását ünneplő tókerti plébánia udvarán felállított, a templom és Európa védőszentjét ábrázoló alkotást Márfi Gyula érsek szentelte fel. A tókerti Szent Benedek-plébánia udvarán májusban elhelyezett, a templom és Európa védőszentjét pásztorbottal, valamint Szentírással a kezében ábrázoló Szent Benedek-szobrot ünnepélyes keretek között Márfi Gyula veszprémi érsek áldotta meg vasárnap a hittantábor-záró szentmise […]

Evezz Jézussal! – Hittantábort szervezett a Szent Benedek-plébánia

A bibliai vizes történetek feldolgozásával, sok közösségi játékkal, sportolással, kézműves foglalkozásokkal, akadályversenyes kirándulással telt a Szent Benedek-plébánia hittantábora. A Szent Benedek-plébánia múlt héten tartotta hatodik alkalommal ötnapos hittanos táborát a ferences kolostor épületében s udvarán negyven gyermek és nyolc felnőtt, valamint tíz közösségi szolgálatos diák részvételével. Az idei központi téma a víz volt, melyhez sok […]

Szép jövő előtt áll az egylet – Új tekecsarnok épülhet Pápán

Az utánpótlás létszámbővítésére 2 millió 388 ezer forint értékben pályázati forrást nyert a Pápai Atlétikai Club (PAC). Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága meghirdette a Hiszek Benned Sportprogramot, melynek céljaként az egészséges életmódra való nevelést, a verseny-sportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben rejlő lehetőségeket jelölte meg. Az államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével […]

Pápai diáklány a Szingapúrban aranyérmes magyar fizikaválogatottban

Varga-Umbrich Eszter a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának tanulója is tagja azon középiskolásokból álló magyar fizikaválogatottnak, amely aranyérmet szerzett a Szingapúrban megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Fizikatornán. Húsz évvel ezelőtt ért el magyar csapat ekkora sikert, igaz, akkor még kevesebb ország versenyzői mérték össze tudásukat. Idén a világ minden részéről, összesen harminc országból érkeztek versenyzők. Tavaly ugyanezen a […]

Nem jöttek le a falvédőről – Textilkiállítás nyílt a pápai Kékfestő Múzeumban

A korábbi századok asszonyai titkos vágyaikat, érzéseiket, imáikat, elérhető és elérhetetlen álmaikat hímezték rá a konyhában, hálószobában használatos falvédő kelmékre. Szemnek szép kelmék III. – Asszonyok hímzett álmai címmel nyílt meg a Gróf Esterházy Károly Múzeum időszaki kiállítása Pápa város néprajzi kollekciója, a Győry-gyűjtemény anyagából június 24-én, szombaton a Kékfestő Múzeum szárítópadlásán. Nagy-L. István múzeumigazgató […]

A hegy múltja – Évtizedekig katonai objektum működött a pápai szabadidőközpont helyén

A mai fiatalok közül sokan talán nem is tudják, hogy a már jó néhány esztendeje a Hagyományok Hegye nevet viselő öreghegyi természetismereti és hagyományőrző szabadidőközpont területén egykor évtizedekig katonai lokátorállomás működött. A Hagyományok Hegye Egyesület most kiállítás formájában feldolgozta a hajdani honvédségi objektum történetét. Saját gyűjtésnek és hadtörténeti segítségnek köszönhetően egy olyan informatív tárlat jött […]

Ismét életre kelt a történelem Pápán az öreghegyi szabadidőközpontban

Fegyvercsörgés, patadobogás, korabeli zenék, ruhák, sátrak és harci eszközök kíséretében elevene-dett meg az egykori szkíták, hunok, avarok, magyarok világa A hegy napján, melyre több mint ezren látogattak ki. A Hagyományok Hegye nevet viselő öreghegyi szabadidőközpontban minden nyáron megszervezett múltidéző rendezvény évről évre változatos, nagy sikerű programokkal várja a közönséget, idén sem volt ez másképpen. A […]

Erdélyben jártak a pápai fúvósok

A nagy sikerrel adott székelykeresztúri, valamint kovásznai koncertek mellett jutott ideje Pápa Város Fúvószenekarának és hozzátartozóiknak a helyi nevezetességek feltérképezésére is. Pápa Város Fúvószenekara június 23. és 30. között egy hetet töltött el Erdélyben. Sóskúton június 25-én, vasárnap részt vettek erdélyi magyar zenekarok mellett a XXXVI. Fúvószenekarok Nemzetközi Találkozóján, de előző nap már adtak egy […]

Szent Iván-éj a döbröntei várban

Döbrönte – Páratlan, meditatív zenei élmény, tűzugrás, kürtőskalács-készítés, valamint csillagok kémlelése várta a település várához érkezőket az év legrövidebb éjjelén. A Szarvaskör Egyesület Szent Iván-éj a várban címmel szervezett programot június 24-én, szombat este a döbröntei Szarvaskő váránál. Sós Mari elnök elmondása alapján több mint ötvenen vettek részt a nem mindennapi eseményen, ami a gyerekek […]