A Régészeti mozaik elnevezésű előadás-sorozat keretében Perémi Ágota régész- muzeológus, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója és régészeti osztályvezetője tartott előadást Veszprém megye avar kori leletanyagáról a Kékfestő Múzeumban. Elsőként az avar nép történetét ismertette, miszerint 568-ban települtek be a Kárpát-medencébe nehéz körülmények között. Hiszen akkoriban a Dunántúl a longobárdok, míg a többi terület a gepida […]
Alakuló Járási Népfőiskola
A matematika ifjú pápai bajnokai
Idén 25. alkalommal rendezte meg a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola matematika-munkaközössége a Heitler Lászlóné Matematikaverseny – A nagy múltú verseny egykori kolléganőnk nevét viseli, aki 1988-ig, korán bekövetkezett haláláig iskolánk munkatársa volt. A remek pedagógus matematikát és fizikát tanított, osztályfőnök volt, bábszakkört vezetett. Egész életével és teljes személyiségével példát mutatott tanítványainak, valamint […]
Húsvétváró családi délelőtt Pápán a Pegazus Színházban
Pápa – Nyuszisimogató, tojásfestés, keresztrejtvény, kézműves-foglalkozás és számtalan játék várta a közelgő húsvét apropóján a Pegazus-pincében az aprónépet. Végh Zsolt, a Pegazus Színház társigazgatója lapunknak nyilatkozva elmondta, a családi napok sora ugyanakkora múltra tekint vissza náluk, mint maga a színház. – Mindig nagy öröm új arcokat és régi ismerősöket is felfedezni a hozzánk ellátogató gyermekek […]
Új elnökség a társaság élén
Pápa – Fennakadás nélkül, nyílt és egyhangú szavazással választották meg a Pápa Művelődéstörténeti Társaság új elnökét, alelnökét és titkárát, melynek értelmében törésmentesen folytatódhat az egyesület munkája. A Pápai Művelődéstörténeti Társaság (PMtT) csütörtökön tartotta tisztújító közgyűlését a Jókai Mór Városi Könyvtárban, amelyen a társaság munkáját 2015 novembere óta irányító, és a februári éves közgyűlésen lemondását bejelentő […]
Sikeresen szerepeltek – Jeleskedett a Türr iskola csapata a fővárosi versenyen
Pápa – Országos harmadik helyezést ért el a pápai Türr István Gimnázium csapata a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) energetikai versenyének döntőjén. Az energetikai versenyről már két alkalommal is elhozták a türrösök az országos első helyezést, először négy évvel ezelőtt, másodszor pedig a tavalyi tanévben, de az évek során számos dobogós helyezést is szereztek a megmérettetésen […]
Új elnökséget választott a Pápai Művelődéstörténeti Társaság
A Művelődéstörténeti Társaság 1988-ban alakult meg Budapesten, hogy összefogja a Pápához kötődő értelmiségieket, később alakult pápai szekció is. A közösség számos kiadvánnyal jelentkezett az évek során, többek közt konferenciák anyagát, helytörténeti kutatások eredményeit gondozták. E mellett a város történelméhez, kulturális értékeihez kötődő rendezvényeken is jelen vannak a tagok. 2015 novemberében a Pápai Művelődéstörténeti Társaság új […]
Szélesvíz – Mátyus Aliz szerkesztő a bőség zavarával küzd
Mátyus Aliz író, szociológus, lapszerkesztő édesapja hatására választotta hivatását, 1980 óta jelennek meg könyvei, húsz éven át főszerkesztője volt a Magyar Művelődési Intézet Szín – Közösségi művelődés című folyóiratának, manapság többek között Pápa Szélesvíz című folyóiratát szerkeszti. – Hogyan alakult az a gazdag életpályája, amit magáénak tudhat? Mikor, milyen elhívásra lett író? – Talán mindent […]
Kiss Albertné: Vidám búcsú a téltől
Kiss Albertné írása számol be a Naplóban arról a télűzésről, amelyen a Társaság pápai tagjai közül négyen részt vettek – a város és környező falvak közötti kapcsolaterősítés érdekében és saját mulatságukra. Hetedszer rendezte meg a két szomszédos falu hagyományos télűző mulatságát. Az egész napos színes programokra a helyieken kívül távolabbi települések lakói is jöttek szép számban. […]
A teljesség megfestésének szándékával – Heitler László emlékkiállítás a Magyar Kultúra Napján
A teljesség megfestésének szándékából elindulva ment képein az évek múlásával a részletek felé. Évtizedek alatt jutott el oda, hogy a jelenségeket, az élet és a létezés végleges részleteit megfesse, megfogalmazza – mondta méltatásában Praznovszky Mihály irodalomtörténész tegnap este a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ emeleti előterében berendezett Heitler László emlékkiállítás megnyitóján. A képzőművészeti tárlat […]
Hubert Ildikó: Az Acta Papensia 2016, XVI. évf., 3-4-es számának olvasgatása közben
Mindig is örömmel forgattam az Acta Papensia számait, s ha elolvastam az éppen adott folyóiratpéldányt, általában hagytam magamnak időt a tűnődésre is. Azt biztosan állíthatom, hogy a szerkesztő gárda, a tudományos munkatársak, és a feltárandó anyag olyan szakirodalmat hoz minden egyes számmal létre, ami a magas minőséget képviseli. Ám a folyóirat, talán legfőbb érdeme a […]
