A kialakításában és szellemiségében is a 18. század végét idéző épületegyüttes kitűnő helyszín lehet családi vagy céges eseményekhez, esküvőkhöz, vagy akár kosztümös filmek forgatásához. Sántha Csaba az egyik utolsó pápai molnármester, Edvy Károly unokája már kisgyerek korában elhatározta, hogy visszaszerzi az államosítással elvesztett ősi családi birtokot: 2001-ben vásárolta meg az Edvy-malmot, ami azóta épül-szépül. A […]
Kétféle nyári tábor a pápai városi könyvtárban
A Jókai Mór Városi Könyvtár június 26. és július 7. között két ötnapos napközis nyári tábort szervezett gyerekek számára. Az első, Szent Lászlóról szóló héten tizenhat általános iskolás, a másodikon nyolc alsó tagozatos vett részt. Előbbi programjában játékos ismeretszerzés a lovagkirályról, városi séta, címerkészítés és krónikaírás, győri kirándulás a Mobilis Interaktív Kiállítási Központba, lovagi torna, […]
Erzsébet-tábor a pápai Tarczyban
A Tarczy iskola az Erzsébet-táborok pályázati felhívása keretében 1,2 millió forintos anyagi támogatást nyert, így a résztvevők szüleinek csupán ötszáz forintba került a nyári tábor. Első alkalommal szerveztek nyári napközis Erzsébet-tábort június 26. és 30. között a Tarczy Lajos Általános Iskolában, melyre az Erzsébet-táborok pályázati felhívása keretében 1,2 millió forintos anyagi támogatást nyert az intézmény. […]
TermészetTudósok Társasága Pápán
A Gyurátz Ferenc Általános Iskola legutóbbi tanévében a Nemzeti Tehetségprogram egymillió forintos támogatásából TermészetTudósok Társasága (TTT) néven természettudományos szakkört szervezett heti két órában húsz felső tagozatos diák számára. A foglalkozásokat Békefiné Fodor Helga biológia-, illetve Hajas Ildikó földrajztanár tartotta többek között a következő témákban: csillagászat, kontinensek kialakulása, földmozgások, az időjárás, a víz körforgása, környezetvédelem, gyógynövényismeret, […]
Irodalmi és történelmi barangolás – A pápai Evangélikus Általános Iskola diákjai négy napot tölthettek Erdélyben
A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola huszonkét hetedikes diákja három kísérővel pályázati támogatással töltött négy napot Erdélyben május végén. Az első napon a nagyváradi Szacsvay Imre Általános iskola diákjaival találkoztak, illetve a városnézés során felkeresték az Ady-emlékhelyeket is. Az éjszakát Nagyszalontán, a dévai Szent Ferenc Alapítvány Béke királynője Gyermekvédelmi Központjában töltötték. A közös vacsora, ismerkedés, […]
Imádkozzál és dolgozzál! – Megáldották a Szent Benedek-szobrot
A jövőre hetven éves fennállását ünneplő tókerti plébánia udvarán felállított, a templom és Európa védőszentjét ábrázoló alkotást Márfi Gyula érsek szentelte fel. A tókerti Szent Benedek-plébánia udvarán májusban elhelyezett, a templom és Európa védőszentjét pásztorbottal, valamint Szentírással a kezében ábrázoló Szent Benedek-szobrot ünnepélyes keretek között Márfi Gyula veszprémi érsek áldotta meg vasárnap a hittantábor-záró szentmise […]
Evezz Jézussal! – Hittantábort szervezett a Szent Benedek-plébánia
A bibliai vizes történetek feldolgozásával, sok közösségi játékkal, sportolással, kézműves foglalkozásokkal, akadályversenyes kirándulással telt a Szent Benedek-plébánia hittantábora. A Szent Benedek-plébánia múlt héten tartotta hatodik alkalommal ötnapos hittanos táborát a ferences kolostor épületében s udvarán negyven gyermek és nyolc felnőtt, valamint tíz közösségi szolgálatos diák részvételével. Az idei központi téma a víz volt, melyhez sok […]
Szép jövő előtt áll az egylet – Új tekecsarnok épülhet Pápán
Az utánpótlás létszámbővítésére 2 millió 388 ezer forint értékben pályázati forrást nyert a Pápai Atlétikai Club (PAC). Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága meghirdette a Hiszek Benned Sportprogramot, melynek céljaként az egészséges életmódra való nevelést, a verseny-sportban és az ahhoz kapcsolódó utánpótlás-nevelésben rejlő lehetőségeket jelölte meg. Az államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) közreműködésével […]
Pápai diáklány a Szingapúrban aranyérmes magyar fizikaválogatottban
Varga-Umbrich Eszter a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának tanulója is tagja azon középiskolásokból álló magyar fizikaválogatottnak, amely aranyérmet szerzett a Szingapúrban megrendezett Nemzetközi Ifjúsági Fizikatornán. Húsz évvel ezelőtt ért el magyar csapat ekkora sikert, igaz, akkor még kevesebb ország versenyzői mérték össze tudásukat. Idén a világ minden részéről, összesen harminc országból érkeztek versenyzők. Tavaly ugyanezen a […]
Nem jöttek le a falvédőről – Textilkiállítás nyílt a pápai Kékfestő Múzeumban
A korábbi századok asszonyai titkos vágyaikat, érzéseiket, imáikat, elérhető és elérhetetlen álmaikat hímezték rá a konyhában, hálószobában használatos falvédő kelmékre. Szemnek szép kelmék III. – Asszonyok hímzett álmai címmel nyílt meg a Gróf Esterházy Károly Múzeum időszaki kiállítása Pápa város néprajzi kollekciója, a Győry-gyűjtemény anyagából június 24-én, szombaton a Kékfestő Múzeum szárítópadlásán. Nagy-L. István múzeumigazgató […]
